24.02.2016

A Jeep standja


A Jeep genfi standját letisztult, geometrikus vonalak határozzák meg. Az egyszerű, ám modern teret különböző tematikus részegységekre bontották, amelyek az egyes modellek mellett a márka kifejezési módjait is megjelenítik. A nemes, természetes anyagok (mint a fa vagy a kő) finoman megmunkálva jelennek meg, és olyan környezetet teremtenek, amelyben a természeti táj és a városi közeg egy parkettázott kifutóval összekötve jelenik meg. Az alapgondolat az volt, hogy a márka extrém terepalkalmasságát és prémium adottságait egyszerre jelenítsék meg. Az ívelt LED monitor falfelületek a Jeep márka technológiai fejlettségét és innovatív szellemiségét tükrözik.

Ugyancsak a svájci kiállításon jelenti be a Jeep, hogy immár második éve működik együtt a világ egyik legnagyobb jelentőségű zenei eseményét, a Montreux-i Jazz Fesztivált, amelynek archívuma több mint ötezer órányi élő felvételt őriz, és ezzel bekerült az UNESCO Világemlékezet programjába. Az együttműködést még intenzívebbé teszi az a tény, hogy a Jeep márka idén a hetvenötödik, míg a Montreux-i Jazz Fesztivál az ötvenedik évfordulóját ünnepli. Ez a kettős évforduló még inkább megerősíti azokat az értékeket, amelyek mindkét partnert jellemzik: az innovációkban gazdag múltat, a folyamatosan fejlődni kész hozzáállást, valamint az új trendekre való nyitottság és a hitelesség feltétlen megőrzése közötti kiegyensúlyozottságot.

 

 


utolsó videók

összetett keresés

Keresés...

Feladó
Címzett
Keresés

Legfrissebb hírek