Grand Cherokee



05
MÁRC
2015

A Jeep® a 2015. évi Genfi Autószalonon

Egy rendkívül sikeres évvel a háta mögött, - amelynek során célját elérve sikeresen értékesített egymillió darab gépkocsit világszerte - valamint bemutatta az első ’olasz’ Jeepet, a márka most igen fontos termékújdonságokkal tér vissza a 2015-ös Genfi Autószalonra, és nagyteljesítményű szabadidőjárműveinek hiánytalan választékával újabb fontos lépést tesz a Jeep globalizációja felé.

09
DEC
2013

A Jeep® és a Juventus: a zászlóshajó Grand Cherokee együtt az olasz bajnokcsapattal

A torinói Juventus stadionban tartott ünnepélyen vehették át új Jeep® járműveiket a Juventus játékosai, valamint a csapat vezetőedzője, Antonio Conte. A flotta összesen 27 darab Jeep Grand Cherokee modellből állt, mindegyik a zászlóshajó kínálatának csúcsát megtestesítő Summit felszereltségi szinten.

03
SZEPT
2013

A Jeep standja a Frankfurti Autószalonon

A Jeep Frankfurtban ismét megerősíti pozícióját, mint a kényelem, technológiai tartalom és karakter terén mértékadó, minden terepen otthonosan mozgó márka. A 6. Csarnokban kialakított, 770 négyzetméteres kiállítási területen a látogatók megtekinthetik mindazon környezeteket, amelyekben a Jeep járművei érvényre juttathatják személyiségüket, a belvárostól az extrém terepszakaszokig.

A Jeep standja a Frankfurti Autószalonon
A Jeep Frankfurtban ismét megerősíti pozícióját, mint a kényelem, technológiai tartalom és karakter terén mértékadó, minden terepen otthonosan mozgó márka. A 6. Csarnokban kialakított, 770 négyzetméteres kiállítási területen a látogatók megtekinthetik mindazon környezeteket, amelyekben a Jeep járművei érvényre juttathatják személyiségüket, a belvárostól az extrém terepszakaszokig. A stand minden eleme a teljesítményt és a kifinomultságot közvetíti. Az új Jeep Wrangler Polar limitált széria képviselője egy homokdűnéket mintázó, műgyanta felületen áll, amely az ikonikus Wrangler felülmúlhatatlan terepképességeit hivatott érzékeltetni.
A stand hátterében látható épület, illetve a középen elhelyezett három oszlop egy modern amerikai nagyváros képét közvetíti, egyszerre tisztelegve a márka amerikai gyökerei előtt, és kiemelve a Wrangler rátermettségét a városi forgalomban.
Az új Jeep Grand Cherokee egy nappali szobát mintázó terület közepén áll. Az elegáns keményfa padlózat klasszikus harmóniát, egyszersmind modern értékeket is kifejez. A modellkínálatot teljessé tevő, a terepképességeket és a városi alkalmasságot töretlen egységbe foglaló, megújult 2014-es Jeep Compass a stand középpontjában áll.

A látogatók a háttérben elhelyezett, nagyméretű kivetítőn tekinthetik meg a Jeep modellek legújabb jellemzőit és műszaki tartalmát. A standon külön területet szántak az ajándéktárgyaknak; a látogatók itt akár meg is vásárolhatják a Jeep életmód-kollekció exkluzív kiegészítőit és ruhadarabjait.

Az új Jeep Wrangler Polar limitált kiadás mellett a standon a 2014-es Jeep modellkínálat már elérhető példányai is megjelennek. A nappali szobák otthonos, kifinomult enteriőrjét idéző környezetben lép színre az új Jeep Grand Cherokee, a márka zászlóshajója. A kiállított példány a leggazdagabb, Summit felszereltségi szintet képviseli, Deep Auburn fényezéssel és kifinomult Grand Canyon Brown Natura Plus barna bőrkárpitozással. A Grand Cherokee Summit mellett egy elegáns Grand Cherokee Overland is megjelenik; a Mopar tartozékokkal felszerelt autó fehér fényezéssel és indigókék Vesuvio belső kidolgozással csodálható meg. Mindkét Grand Cherokee modellt a MultiJet II technológiával felszerelt, 3,0 literes V6-os dízelmotor hajtja, 250 LE (184 kW) teljesítménnyel és 570 Nm forgatónyomatékkal.

A standon kiemelt helyet kap a márka nagyteljesítményű zászlóshajója, a Jeep Grand Cherokee SRT. Minden idők legerősebb, leggyorsabb Jeep modellje mélypiros Cherry fényezéssel és szépia Laguna bőrkárpitozással lép színpadra. Az autó nagyteljesítményű 6.4 V8 HEMI® blokkja 468 lóerőt (344 kW) ad le percenkénti 6250-es fordulatszámon, maximális forgatónyomatéka 624 Nm 4100/percnél. A motor üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását a Fuel Saver technológia csökkenti, menetdinamikája mércét állít a kategóriában: a Jeep Grand Cherokee SRT 5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége 257 km/óra, 100 km/óráról fékezve pedig mindössze 35 méteren áll meg.

A legendás Jeep Wrangler 2014-es kiadása két példányban is képviselteti magát a standon, ahol különleges, bézs színű padlóborítás teremti meg a homokdűnék tökéletes illúzióját. Az elegáns, négyajtós Wrangler Unlimited Sahara modell orrában a 2,8 literes, 200 lóerős turbódízel motorral, Billet ezüstmetál fényezéssel, színre fújt keménytetővel és fekete bőr belsővel bűvöli el a látogatókat. A másik Wrangler a modellcsalád legszélsőségesebb, legkomolyabb terepképességekkel bíró tagja, egy Rubicon modell, amely itt kétajtós kivitelben, Flame vörös fényezéssel, fekete beltérrel és egyedi Mopar tartozékokkal felszerelve látható. A Dana 44 első és hátsó tengellyel szerelt Wrangler Rubicon annak a kapcsolható összkerékhajtási-rendszernek köszönheti utolérhetetlen terepalkalmasságát, amely egy kétfokozatú Rock-Trac NV241 terepváltón (felező: 4,0:1 áttétel), továbbá Tru-Lock első és hátsó differenciálzáron keresztül kapja a hajtóerőt. A modell aktív stabilizátor rendszere elektronikusan kiiktatható első kanyarstabilizátort kínál, ami kemény terepen még tovább növeli a Wrangler rugóútját.

Végezetül a Jeep frankfurti standjának közepén két 2014-es Jeep Compass is megjelenik. A Jeep kompakt szabadidőjárműve, amely a közelmúltban újult meg és lépett színre 2014-es modellként az európai piacon, Limited csúcskivitelében áll majd a látogatók elé. A modell 2,2 literes turbódízel erőforrása 163 lóerőt (120 kW) teljesít. A Frankfurtba ellátogató két Compass egyikét Brilliant fekete karosszériaszín és az újonnan rendelhető Saddle barna bőr belső ékesíti, míg a másik, ugyancsak Limited felszereltségű kompakt szabadidőjármű Granite Crystal fényezést és Dark Slate sötétszürke kárpitozást kapott.

A stand látogatói brosúrák és tájékoztató anyagok révén az autóipari finanszírozás szakértőjének, az FGA Capitalnak a termékeivel is megismerkedhetnek. Az összes jelentős európai piacon jelen lévő, Németországban az FGA Bank által képviselt finanszírozó egyetlen küldetése, hogy innovatív pénzügyi termékekkel, a magánvásárlókat és a vállalati ügyfeleket megcélzó, értéknövelt szolgáltatások biztosítása révén támogassa a Fiat Group Automobiles márkakereskedői hálózatát és márkáinak eladásait.

03
SZEPT
2013

A 2013. évi Frankfurti Autószalonon mutakozik be a vadonatúj Jeep® Wrangler Polar Edition

Az új Jeep® Wrangler Polar különkiadás a 2013-as Frankfurti Autószalonon tartja világpremierjét, újabb változattal gyarapítva a legendás Wrangler köré épített, exkluzív, limitált szériás modellek számát. Az új Wrangler Polar mellett a Jeep sokszínű, 2014-es modellkínálatának tagjai is feltűnnek a frankfurti kiállításon.

14
JÚN
2013

A Jeep® köszönti a Harley-Davidsont 110. születésnapján

A Jeep is részt vesz az idén 110 éves Harley-Davidson születésnapi ünnepségein, amelyeket Rómában, június 13-16. között tartanak.



28
FEBR
2013

A Jeep® a 2013. évi Genfi Autószalonon

Egy jelentős piaci sikerekkel teli év után a Jeep® három európai premierrel tér vissza a 2013-as genfi Autószalonra: itt mutatkozik be a 2014. modellévi Grand Cherokee, az új, 2014-es Jeep Compass, valamint az új Jeep Wrangler Rubicon 10th Anniversary Edition különkiadás.

Egy jelentős piaci sikerekkel teli év után a Jeep® három európai premierrel tér vissza a 2013-as genfi Autószalonra: itt mutatkozik be a 2014. modellévi Grand Cherokee, az új, 2014-es Jeep Compass, valamint az új Jeep Wrangler Rubicon 10th Anniversary Edition különkiadás. A három genfi újdonság maradéktalanul képviseli a márka folyamatos innovációját, műszaki előrelépését, egyre fejlődő teljesítményét.

2012. az eladások és a márka arculatának építése szempontjából egyaránt erős év volt a Jeep számára. Az amerikai márka mutathatta fel Európában az egyik legstabilabb növekedést: eladásai csaknem 20 százalékkal erősödtek. Ennek eredményeként a Jeep minden idők legjobb globális értékesítési eredményét érte el: a márka tavaly több mint 700 000 autót adott el.

Szintén Genfben mutatja be európai ügyfeleinek a márka az új 2014-es Jeep Compass modellt. Az új, hatfokozatú PowerTech automata sebességváltóval felszerelt Jeep Compass külső megjelenése megújult, utastere pedig az eddiginél is kifinomultabb, kényelmesebb lett. Az új sebességváltó finomabban kapcsol, ami jobb menetteljesítményekhez segíti hozzá a 2014-es Jeep Compass-t. Az új Jeep Compass új biztonsági jellemzőkkel is szolgál, többek között az első ülésekbe épített oldallégzsákokkal, ParkView tolatókamerával és egy sor további olyan funkcióval, amelyek városban vagy terepen közlekedve fokozzák az utasok kényelmét.

A modell alapfelszerelésként kínálja a légkondicionálót, a fűthető, motorosan állítható külső visszapillantó tükröket, a ködfényszórót, a sebességtartó automatát, a tölthető akkumulátorral szerelt, kiemelhető zseblámpát, a menetstabilizáló elektronikát, az elektronikus borulásvédelmet, a visszagurulás-gátlót, a blokkolásgátlós fékrendszert, és a 60/40 arányban osztott, síkba fektethető hátsó üléssort.

Az új, 2014-es modellévi Jeep Compass 2013 második felében jelenik meg az európai piacokon, három különböző felszereltségi szinten: a már ismert Sport és Limited kivitelek mellett megjelenik a vadonatúj North modellvariáns is.

Az ikonikus Jeep Wrangler új Rubicon 10th Anniversary különkiadása ugyancsak Genfben mutatkozik be az európai autós közönségnek. A Jeep pontosan tíz évvel ezelőtt vezette be azt a Rubicon kivitelt, amely nem csak a Wrangler család legjobb terepképességekkel rendelkező tagjaként szerzett nevet magának, hanem a kategória valaha létezett, legütőképesebb sorozatgyártású terepjárójának is bizonyult. Ennek a kerek évfordulónak a tiszteletére jelenik most meg a modell különkiadása, amely kétajtós Wrangler és négyajtós Wrangler Unlimited kivitelben egyaránt megvásárolható lesz, benzin- és dízelmotorokkal.

Az új limitált széria külső megjelenése olyan egyedi stílusjegyeket vonultat fel, amelyek összetéveszthetetlenül kiemelik a modellt a Jeep Wrangler család kínálatából. Ilyen a vadonatúj, ikerbeömlős Power Dome motorháztető, vagy a feketére festett, polírozott felületű, 17 colos Rubicon könnyűfém keréktárcsák, amelyek külső peremét piros Jeep Wrangler logó díszíti. A jubileumi modell belterében exkluzív piros bőrkárpitozással találkozunk; az első ülések háttámláját hímzett Rubicon 10th Anniversary évfordulós logó díszíti. A padlókonzolt és a bőr kormánykereket ugyancsak piros öltések díszítik.

Az új Jeep Wrangler Rubicon 10th Anniversary különkiadás 2013 harmadik negyedévétől lesz megvásárolható Európában.

Letöltés

28
SZEPT
2012

A Jeep® márka a 2012. évi Párizsi Autószalonon

Az idei Párizsi Autószalonon a Jeep® márka három új, limitált szériás modellel lép színre, amelyek tovább erősítik a márka európai portfolióját.

24
FEBR
2012

A Jeep® a 82. Genfi Autókiállításon

Európai premieren a szériagyártásra szánt Jeep Grand Cherokee sport-koncepció, amely egyedi, különleges külső formai jegyeket és sportos karaktert kínál, lehengerlő erejét és gazdaságosságát pedig a 3.0 V6 CRD Multijet II dízelmotornak köszönheti. A Jeep szintén Genfben mutatja be a nagyközönségnek a szériagyártásra szánt Jeep Compass koncepciót, amely új, karakteres megjelenéssel ruházza fel a Jeep család kompakt szabadidőjárművét. Ugyancsak Genfben tartja európai premierjét a Jeep Wrangler Mountain, az ikonikus Wrangler korlátozott példányszámú kivitele.

Letöltés

07
FEBR
2012

Az új, 2012-es Jeep® Grand Cherokee SRT8® Ferrari-vörös fényezéssel tiszteleg a Forma-1 két sztárja, Fernando Alonso és Felipe Massa előtt

A nagyteljesítményű Jeep Grand Cherokee SRT8 egyedileg átalakított példányai exkluzív Rosso Corsa színű külső karosszériaelemekkel, vörös bőr belsővel, valamint további Ferraris stíluselemekkel tiszteleg a Ferrari két „nagykövete” előtt.

01
AUG
2011

Az új Jeep® Grand Cherokee: a Jeep márka kompromisszumokat nem ismerő zászlóshajója

A nagyméretű szabadidőjárművek műfaját annak idején megteremtő modell negyedik generációja teljesen átdolgozott külső és belső kialakítással, valamint új műszaki tartalommal lép színre, és ezzel új mércét teremt a közúti vezethetőség és a terepképességek közötti egyensúly terén.
Letöltés
Tovább az oldalra 2
Oldal választás 1

utolsó videók

összetett keresés

Keresés...

Feladó
Címzett
Keresés